Az utóbbi időben egyre jobban előtérbe kerül a hazai elektronikus zenei szcéna egyik közismert arca, Kovács Krisztián a.k.a. SanFranciscoBeat, valamint tévésként és Vj-ként ismertté vált Juhancsik István a.k.a. Six közös munkája, azaz a Night Shift Documentary Film.
A dokumentumfilm a hazai lemezlovasok éjszakai életét hivatott bemutatni, ami már sokunk fantáziáját megmozgathatta azzal kapcsolatban, hogy vajon az az egy órás tartalom pontosan mivel is lehet megtöltve. Így hát kíváncsian ültünk le Krisztiánnal beszélgetni, hogy minél több részletet megismerhessünk a közelgő premier kapcsán, és nem utolsó sorban, hogy róla is megtudhassunk pár érdekes dolgot.
A stáb több mint két éves munkájának köszönhetően a nyár folyamán bemutatásra kerül a Night Shift Documentary névre keresztelt "party dokumentumfilm", melynek szereplői nem csupán DJ-k és producerek. A filmben olyan emberek is megszólalnak, akik az aktuális kedvenceinket segítik, ők a háttérmunkával foglalkoznak, de munkájuk a sikeres partykhoz elengedhetetlen - VJ-k, grafikusok, sajtósok, promóterek. A szerzők próbáltak minél szélesebb palettából választani előadókat a "house" műfaj keretein belül, hogy minél színesebb és érdekesebb képet kapjanak azok, akik megnézik a filmet.
SanFranciscoBeat új live produkcióval debütál a Bonusz fesztiválon! Az országszerte ismert művész, SanFranciscoBeat új live és vizuál produkcióval készül, mely ízelítő a 2012-ben bemutatásra kerülő Nigh Shift Documentary című elektronikus zenei film hanganyagából. A project nem más, mint egy audio-vizual live, melyet a nyár folyamán már több helyszínen is nagy sikerrel mutattak be.
Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
Célegyenesbe érkezett az Electronic Seasons Festival Summer Editionje! Kecskemét és környéke már lázasan készül, hiszen ilyen kaliberű, fesztivállá fejlesztett klubest még soha nem volt a városban. 2011. június 18-án feldübörögnek a basszusok a Messzi István Sportcsarnokban, hogy kezdetét vegye a minden tekintetben világszínvonalú és egyedülálló sorozat második felvonása…
Az Electronic Seasons Festival nyári kiadása már itt van a nyakunkon, mi pedig most rendhagyó módon nem a sztárvendégeket, hanem az ESF brand menedzserét kaptuk el pár kérdés erejéig, mivel azt hallottuk róla, hogy „nagyon komoly forma”. És már ezzel is kicsit hangolódhatunk az interjúalany laza, szlengben gazdag kifejezésmódjához… Ezzel pedig beengedjük egy kicsit a kulisszák mögé az ESF közönségét…
Az Electronic Seasons Festival még el sem kezdődött, de már mindenki beszél róla. Sokan nem értik, miért fesztivál, ha egyszer klubest, s hogy mi is ez az egész. A hirdetéseket elnézve egy tökéletes estét tölthetünk el március 12-én a Kalászi Sportcsarnokban. Hogy a szép szavak és a színes képek mögött valódi tartalom van, arról a legilletékesebb, maga a szervező beszélt, aki nem más, mint a VJ-ként és tévésként ismertté vált Six, vagyis Juhancsik István.
Jay Lumen, Snake Sedrick és Sanfranciscobeat együtt, egy bulin: ez már önmagában is kellemesen vonzó névsor, ám az Electronic Seasons Festivalon most a hazai színeket képviselik. Jay már szinte folyamatosan Beatport toplistás a szerzeményeivel, Snake is reneszánszát éli mind a szerzeményei, mind a fellépései terén, Sanfranciscobeat pedig nemcsak sikeres DJ és producer, hanem már a második saját filmjét forgatja. Ezúttal az ESF-ről kérdeztük őket. Válaszaikból meglepően jó dolgok is kiderültek!
Megint egy követ fúj a tehetséges és népszerű DJ/producer Sanfranciscobeat s a hasonlóan sikeres VJ, filmes/tévés szakember, Six. A Night Shift címú új dokumentumfilm a magyar elektronikus zenei élet hátterét mutatja majd be.
2011 tavaszán is lesz kikelet, de ezúttal másként érezzük majd a vízfakasztó tavasz vibráló pezsgését a Tuborg jóvoltából. Egy nemes kezdeményezés szökken szárba forráspontig hevítve a megdermedt kedélyeket. Így nem kevesebb, mint 600.000 Ft.-ot sikerült összegyűjtenünk és ezzel támogatnunk a Kék Madár a beteg gyermekekért alapítványt, a Szegedi Gyermekklinikát és a hartai közbiztonságért felelős szervezetet. Szeretnék egy NAGY-NAGY köszönetet mondani a közönségnek, a lemezlovasoknak, a Glass House Club csapatának, a médiának és mindenkinek akik támogatták a rendezvényünket. Jó érzéssel tölt el bennünket, az a tény, hogy közös összefogással és szeretettel szinte bármit elérhetünk, és ez a mai világban igen nagy szó!
A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
SanFranciscoBeat és barátainak új rádió műsora a NUGEN.FM-en a ToniteHeroes Radio Show.
Elindult Sanfranciscobeat audiovizuális szerzői albumának weboldala, a www.code36.net.
SFB a maga különc zenei ízlésével és előadásával többek gondolkodását és ízlésvilágát formálta már. Egy tavaszi napsütötte délután beszélgettünk a múltról és a jövőről…
A 2007.11.02-án a K2-ben induló, Velvet Café vendégei, SanFranciscoBeat és Lank a Strictly! tagjai - lesznek...
Igazi csemegével rukkolt elő a Strictly! csapata.
A hatalmas gleccserek, fjordok, gejzírek és vízesések, valamint a különleges éjszakai égbolt mind-mind arra várnak, hogy megörökítsük őket.
Hét éve indult a Fotós Túrák nevű YouTube videósorozat, ami eredetileg azt szerette volna bemutatni, hogy hogyan készülnek fotók egy-egy utazás során és milyen kihívásokkal kell a résztvevőknek szembenézniük.
A csapat a jubileumi 10. részben Izlandra látogatott, és kalandjaikat egy háromrészes videóban tették közzé.
Egy négy fős fotós stáb indult útnak: Dombora Tamás, Dr. Mayer Martin, Kévés Tamás és Benedek Lampert. Régi fotós cimborák, többször vettek már részt fotós túrán együtt.
A jól összeszokott csapat videós megbeszéléseken tervezte meg az utat, egy hét volt a rendelkezésre álló idő, ezalatt szerettek volna a lehető legtöbb mindent lefilmezni, és sokkal jobbat alkotni, mint eddig bármikor.
Izland az utóbbi években rendkívül felkapott lett, nem véletlenül. Hihetetlenül sokféle a táj és természetesen a sarki fény is fontos szempont volt.
Többek között ezért és a jégbarlangok, gleccserek miatt mentek télen, mert egy befagyott lagúnára rámerészkedni csak télen lehet.
A csapat három tagja már kétszer megjárta a szigetet, így valamelyest ismerős terepen mozogtak.
Ez tapasztalat nagyban hozzájárult a tervezéshez és a hatékonysághoz is.
A felszerelés összeállításánál fontos szempont volt, hogy mindig legyen kéznél egy kamera, mivel a természet felvételeken kívül a vlog típusú snittek is fontosak voltak, hiszen a Fotós Túrák egyben azt is hivatott bemutatni, hogy mi zajlik a színfalak mögött.
Naganábóul minden mozdíthatót megpróbáltak elvinni: Osmo Action 4-es kamera, két Nikon D750 váz, három Sony A7 sorozatú váz és három DJI drón (Mavic 2 Pro, Mavic 3 Pro, Mini 3) állt a rendelkezésükre.
Minél többféle felvételt szerettek volna készíteni, mert annál profibb és annál változatosabb a végleges videó.
Objektíveknél a Sigma 150-600 nagyon jól jött a fókák filmezésénél, de nagyon gyakran használtak Nikkor 24-70 f/2.8 és egy Laowa 15mm wide macro lencsét is.
A drón nagyon fontos eszköz volt, mert a sziget sok része megközelíthetetlen és csak madártávlatból mutatkozik meg az igazi arca.
Mint elmondták, a szél és az erős geomágneses viharok eléggé megnehezítették a repülést, sokszor a drónok határait súrolva tudtak csak jó felvételeket készíteni.
A többi anyag majd' felét pedig az Osmo akciókamerájával készítették, ami szinte folyamatosan forgott, az adventure pack pedig gondoskodott róla, hogy soha ne legyen gond az akkumulátorával.
"Nagyon szeretjük a természetet és nem tudunk betelni a csodáival, ezt szeretnénk átadni minél jobban.
A történet itt még nem áll meg, ugyanis az elkészült anyagból készül még egy természetfilm is, egy teljesen új vágással és koncepcióval próbálkozunk.
Célunk, hogy inspiráljuk a nézőket az alkotásra, a természet szeretetére és rámutatni arra, hogy az a rengeteg kütyü, ami manapság körül vesz minket, kreatív és értékteremtő alkotásra is tökéletes!"
Ez a felvétel megríkatott - Izland Road Trip tájképfotózáshoz
Bejelentették kedd délelőtt a szervezők a Sziget fesztivál idei fellépőinek második hullámát. A fellépők között olyan nevek is vannak, mint a Bring Me The Horizon és Zara Larsson.
Idén augusztus 11. és 15. között rendezik meg a Szigetet.
A fesztivál első fellépőit még decemberben jelentették be, akkor kiderült, hogy idén olyan előadók állnak színpadra, mint a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, Florence & The Machine vagy éppen bbno$.
Formálódik az újra magyar kézbe került Sziget arca. Az immár független szervezésnek köszönhetően színesedik a program, bővül a műfaji skála, ugyanis mind ízlésben, mind korosztályban megint szélesebb rétegeket szeretnének megszólítani.
„Az igazat megvallva, a késve indult szervezés miatt kevésbé bíztam abban, hogy sikerül majd igazán nagy neveket lekötni a 2026-os Szigetre.
De ez már csak a hab a tortán, hiszen a Sziget sikerének mindig is az volt a titka, hogy nem csak a sztárfellépők miatt vonzó. Sokkal színesebb, élménydúsabb, mint a versenytársai. Jó koncertet sok helyen lehet látni itthon is, hát még szerte Európában.
A mi célunk az, hogy a Sziget egyedi atmoszférája sokkal többet adjon a látogatóinknak egy sima koncertélménynél, de természetesen továbbra is fontosnak tartjuk, hogy akit elsősorban a sztárfellépők vonzanak, azok is elégedettek legyenek, mind a műfaji sokszínűséggel, mind az előadók minőségével, aktualitásával.
A Bring Me the Horizon a világ egyik legsikeresebb rockbandája, Grammy-jelölésekkel, BRIT Award-dal és több mint 7,2 millió eladott albummal világszerte. A zenekart már többször is láthatta a hazai közönség, de az elmúlt években szintet ugrottak és látványos koncert show-jukkal igazi stadion zenekarrá nőtték ki magukat.
Zara Larsson neve, a tavaly piacra dobott Midnight Sun albuma után fényesebben csillog, mint valaha. A svéd popdíva legújabb albuma nem csupán egy poplemez a sok közül, hanem tökéletes példája annak, hogyan kell popzenét készíteni.
Ellie Rowsell, a Wolf Alice énekesnője egy tavaly évvégi interjúban úgy emlékezett a Szigetre, mint a legjobb fesztiválra, ahol valaha felléptek.
Loyle Carner a mai generáció egyik legfontosabb előadója. Miután kétszer is bekerült a Mercury Prize döntőseinek listájára, és további BRIT- és NME-díjra jelölték, Carner világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert, 1,1 milliárd streameléssel és telt házas koncertekkel. A belső indíttatású és társadalompolitikai szövegeiről ismert rapper legújabb albuma, a Hopefully!
Érkezik a Sziget Revolut Színpadára idén az elektronikus tánczene világsztárja, az ausztrál Chet Faker is, akinek zenéjét a soul, az elektronikus és az indie pop elemek jellegzetes keveréke jellemzi, gyakran minimalista produkciós megközelítéssel.
Szintén a Revolut Színpadra és szintén egy ausztrál eredetű nevet is bejelentett a Sziget: a Parcels 2014-ben alakult az ausztráliai Byron Bay-ben. Több mint egymilliárd stream után az elektropop csoport tavaly szeptemberben kiadta harmadik stúdióalbumát, a LOVED-ot, egy kritikusok által elismert, sokoldalú projektet.
DJ fronton is több új nevet jelentett be most a Sziget.
A Sziget Fesztivál forgatagában a „Cirque du Sziget” sátrában egy egészen más világba csöppenhet az arra járó fesztiválozó. Ugyanis míg pénteken odakint tombolt a nyári hőség, na meg a fesztiválzaj, bent egy külön univerzum várt.
A Yoah, a japán Cirquework társulat előadása ugyanis közel sem az a piros kakasos nyalókával, csokis pattogatott kukoricával és vattacukorral megspékelt, állatok kizsákmányolására és ijesztő bohócokra épülő cirkusz, amit a legtöbben gyerekkorunkból ismerünk.
Itt ugyanis sem állatok, sem harsány piros orrú bohócok, sem bugyuta poénok nincsenek.
Amit kapunk, az egy tökéletesre komponált vizuális és fizikai műalkotás - egy modern, ázsiai esztétikával átszőtt, lendületes és mégis elmélyült utazás, ahol minden mozdulat az ütemre illeszkedik.
A Yoah egy laza, szimbolikus történetvázra épül: egy fiatal nő, akit titokzatos, fekete maszkos alakok vesznek körül és tartanak sakkban, próbál kitörni és felemelkedni.
Ez persze elsőre nehezen érthető, hiszen a Yoah nem a linearitásra épít, hanem az érzékekre.
A nyitányban például azonnal szerepet kap a légtornászszalag, azaz az aerial silk, amely segítségével már az első percben egy álomvilágba csöppenünk.
Szembetűnő, hogy a fények és a vetítések nem puszta háttérként szolgálnak, hanem organikusan reagálnak is a mozdulatokra.
Vagy talán annyira mégsem, ugyanis a valóságban mindez sokkal inkább fordítva működik, hiszen pont az artisták azok, akik a koreográfia mozdulatait úgy hajtják végre, hogy az egy elképesztő összképet alkosson az előre meganimált és elkészített vizuálhoz.
Na de a háttérmunkától kicsit eltekintve vissza a sátor színpadára.
Az akrobata árnyéka szinte egybefolyik a vetített háttérrel, miközben a mozgása tűpontosan ütemre zajlik.
A Cirquework egyik legnagyobb erőssége a fizikai precizitás. Minden mozdulat kimért, minden időzítés tökéletes. Ez pedig vélhetően az alap, hiszen nem hibázhatsz, mert egy fél másodperc késés megtörné a varázst - és mégis, a ritka apró hibák (például egy feldőlő diabolótorony) csak még emberközelibbé teszik a produkciót, sőt fokozzák a feszültséget, hiszen látjuk, a tét valódi, és az artisták számára is fontos, hogy egy-egy mutatvány úgy sikerüljön, ahogy azt eltervezték.
Ez a fajta magyar felfogás azonban jócskán szembemenne a japán artisták elhivatottságával, amit az is jól mutat, hogy a színpadon nem csak szalagon és kötélen kápráztattak el bennünket a mutatványaikkal - biztosítókötelek nélkül.
Az előadás csúcspontján aztán láthattuk a chair actet is, amikor is egy hat székből épített, több mint 5 méter magas instabil torony tetején állt kézen az egyik artista, fittyet hányva arra, hogy akár a legkisebb remegés vagy kihagyás is komoly veszélyt jelenthet.
És hogy mit keres a leginkább gyerekkorunkból ismert jojó egy előadás középpontjában?
A japán cirkuszban a diaboló (két pálca közötti madzagon pörgő, jojószerű orsó) nem gyerekkori játék, hanem művészeti forma.
A Yoah előadói pedig ezt felsőfokon űzik, képesek akár négy diabolót is egyszerre, egyetlen zsinóron mozgatni, lélegzetelállító sebességgel és pontossággal.
Az összesen körülbelül egyórás előadás ezen része egyszerre hipnotikus és feszült, az ottjártunkkor lelkesen tapsoló és ujjongó közönség pedig folyamatosan a következő csúcstrükköt várja.
a cirkusz az emberről szól.
A „bohóc” itt is jelen van, hiszen a szórakoztatás a cél, a műfajnak pedig elengedhetetlen darabja a kinek vidám, másoknak inkább rémisztő figura, azonban a Cirqueworknél a figura semmilyen, arcot takaró festést vagy kiegészítőt nem visel, így a finom arcmimikájával és az intelligens humorával ejti rabul a nézők szívét.
Ez az ethosz, a jellem teszi igazán korszerűvé és a műfajban kiemelkedővé a Cirquework művészetét.
Nem hiszi?
A kétezres évek elején a Szigetet sajátos kettősség jellemezte: egyfelől a tömegigényeket kielégítő professzionális programgyárként működött, másrészt még tele volt nonprofit helyszínekkel és programokkal.
Az ezredfordulóra középosztályosodott a Sziget (a részleteket lásd itt és itt), a kilencvenes években még bárki odamehetett a főszervezőkhöz egy-egy jó ötlettel, ha láttak benne fantáziát, azonnal bólintottak.
És a munkatársaknak nagyfokú szabadságot biztosítottak.
Persze meghatározták az észszerű kereteket, de ha működött, onnantól kezdve nem szóltak bele.
Így jelentek meg először 1995-ben a domb környékén az utcaszínházasok, de ugyanúgy került oda az Afrika falu, és így alakult ki fokozatosan (más helyszínen) a Civil Sziget, ami sokáig a fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltját jelentette.
A korábban a Sziget területén szétszórt szervezeteket 1998-ban egy helyre csoportosították és szabályosan pályáztatták őket.
Így jött létre a Szervezetek Utcája.
1998-ban történt egy igen fontos tradícióváltás: ez az első alkalom, hogy a Szigetet nem augusztus második, hanem első hetében rendezik meg.
Addig augusztus 20-a tudatosan beleesett a rendezvény időtartamába, egyfelől 1993-ra kellőképp elhalványult a múlt rendszeri tömegdemonstrációs utóíze, másrészt legalább tűzijátékban lehetett gyönyörködni a Sziget alatt.
1998-ra viszont augusztus 20-a kezdte visszanyerni nemzeti ünnep jellegét, és egyre kellemetlenebbé vált a vele való együttélés.
Miközben egyfajta technikai szűk keresztmetszet jött létre.
Az augusztus közepére tolt mogyoródi Forma-1-es futam pedig tovább rontotta a helyzetet.
Ami feltétlen 2000-es Sziget-újdonság (és nekem kétségkívül igen kedves), az a világzenei nagyszínpad.
Jó ideje érett ez, de ekkor lett végre kézzelfogható valóság.
A szervezők a költségvetésből elkülönítettek rá némi pénzt, felkérték Lökös Csaba koncertszervezőt (Concert & Media) és a világzenei műfaj első számú hazai szakíróját, Marton László Távolodót, hogy ebből a pénzből a lehető legoptimálisabb programot hozzák ki.
És ők évről évre remekül kihozták.
Mondhatni, aki kíváncsi volt a műfaj múltjára, jelenére és jövőjére, az a Szigetcsúcs közelében ezt élhetőbb környezetben megtehette.
A világzenei nagyszínpadon a külföldi sztárok mellett persze ott feszített a hazai folkszíntér színe-java.
És ha már ezt a világzenei nagyszínpadot felállították ott az északi végen, és ott éjjelente táncházakat is rendeznek, felmerült, miként lehetne e köré szervezni egy „világzenei falut”.
Akkor tették oda az Afrika-színpadot, a néprajzi kiállítást, a mesterségek bemutatóját és a kirakodóvásárt, valamint a táncházsátrat.
Meg persze nagyon jó arra gondolni, hogy az évek múlásával lényegében a világzene valamennyi nagyágyúja eljött a Szigetre.
A Kolindával ellentétben az egész akkori, visszájára fordult magyar zenei közélet és közérzet sajátos manifesztuma volt a szmokingos-csokornyakkendős Uhrin Benedek (1922-2015) elképesztő szigetes sikersorozata.
Benedek bácsi négy évtizeden keresztül próbálta megvalósítani önmagát, írt dalokat, regényeket és kabaréjeleneteket, magánúton kiadta, majd saját kezűleg árusította őket, nem sok eredménnyel.
Uhrin Benedek szigetes meghívása mindenesetre annak a folyamatnak a része volt, hogy a tömegigénynek köszönhetően éveken át a fesztivál egyik leglátogatottabb helyszíne lehetett a Táncdalfesztivál sátor.
Ki gondolta volna, hogy Soltész Rezsőt valaha még lekapják a színpadról és kézről kézre adogatják?
Hogy Aradszky László harminc évvel fénykora után éppen a Szigeten tér vissza?
Hogy Csepregi Éva koncertjén elszabadul a tömegúsztatás?
Pedig ez történt.
Merthogy Gerendai Károly főszervező az egyik hajnalban azt látta, hogy az egyik büfénél Soltész Rezső régi slágerét, a Szóljon hangosan az éneket a zömükben tizen-huszonévesek az asztalon táncolva üvöltötték.
A Táncdalfesztivál sátorban többek között Aradszky Lászlót szedték szét a fiatalok, és olyan egykori nagy slágergyárosok arattak itt sikereket, mint - alfabetikus sorrendben haladva - Bakacsi Béla, Csepregi Éva, Csonka András, Csuka Mónika, Delhusa Gjon, a Dolly Roll, Flipper Öcsi, Harangozó Teri, Janicsák István, Karda Beáta, Komár László, Koós János, Korda György - Balázs Klári, Kovács Kati, Mary Zsuzsi, Payer András, Pataky Attila, Soltész Rezső, Solymos Tóni, Szandi, Szűcs Judith, Végvári Ádám és Zalatnay Sarolta.
A nyolcvanas évek végén Schuster Lóránt mondta nekem egyszer két feles és két bajuszrágás között: a rockzene Magyarországon egy tévedés.
Ami igazán elgondolkodtató, az maga a fogadtatás.
Akárki akármit mond, festi magát vagy színezi a dolgot, ezt az egész opálos tekintetű, protéziscsattogtató Táncdalfesztivál sátort tényleg halálosan élvezték az ott csápolók.
Uhrin Benedek jó példa arra, hogy az ezredfordulóra a Sziget visszavonhatatlanul új stádiumba lépett: itt bármi csoda megtörténhetett.
A Szigetet a kétezres években amúgy változatlanul is intenzív sztárjárás jellemezte.
A nagyszínpadi felhozatalból a legemlékezetesebbet kétségkívül a duplázó Jovanotti alakította, az olasz rapper bulija mind stíluskavalkádban, mind energiában meghaladta a többiekét.
A szintén duplázó Iggy Pop csak darált, igaz, azt igen intenzíven és szuggesztíven tette, a félmúlt egyik nagyvadja, a Cure az esővel és önmagával viaskodott, a HIM és a Pulp meg hozta az elvárhatót.
A délutáni zenekarok közül nekem a francia-spanyol Sergent Garcia, a német zenebohóc Mambo Kurt, az angol Herbaliser maradt a fülledt, bágyadt idő ellenére emlékezetes, no meg a szintén angol, a drum & basst a közérthető poppal keverő Kosheen.
Miközben a világzenei nagyszínpadon igazi zenei bőség fogadta az érdeklődőket, stiláris, földrajzi, ismertségi és életkori szempontból is igen változatos programmal.
Mindeközben a brit Architects of Air 2002 és 2008 között hét alkalommal hozta el aktuális lumináriumát, ahol mindenki megnyugodhatott, kiszakadhatott a szigetet mindig is jellemző tömény zajból.
A hatalmas lufilabirintus, amelynek belsejében színes buborékok, alagutak és termek hálózata található, a fesztivál egyik jól ismert és legjobban várt látványosságává nőtte ki magát.
Alan Parkinson építész a formák megalkotásához az iszlám építészetből és a természetben fellelhető geometriai formákból merített ihletet, lumináriumaikat ő szobornak, belülről bejárható térplasztikáknak tartja.
Mások PVC megamedúza vagy fantasy plasztikvárnak.
Ambient zene, víz alatti hangok, kívülről tompán beszűrődő zaj.
Még működött a Luminárium, amikor a szervezők megmutatták, lehet másként is mulatni - elhozták a rendezvényre a világ talán legegyedibb „utazó partiját”, a Silent Discót.
Ahol a bulizók csak drót nélküli fejhallgatón keresztül hallották a zenét, és így táncoltak a csendes térben.
Többféle stílusban, közvetlen a fülbe, sztereó minőségben.
A Silent Discóban a zenét két külön csatornán közvetítik, mindenki szabadon választhat.
Miközben a résztvevők élvezik a mozgás szabadságát.
A kívülállóknak meg fogalmuk sincs, hogy a többiek mire táncolnak.
Meg a résztvevőknek sem, hogy a másik épp mire.
Breakbeatre? Nirvanára?
Persze a Silent Disco teljesen más szórakozási modell, mint amiről a Sziget szól.
Ahol azért a közösségi bulizás élményét elvenni nem annyira jó.
Hogy a kétezres évek közepére a Sziget menthetetlenül elnemzetköziesedett, mutatta, hogy 2005-ben a fesztivál mindenkori arcát megtestesítő nagyszínpadra esténként már egyetlen magyar előadó - ezúttal az Anima Sound System, a Kispál és a Borz, a Sziámi, a Tankcsapda, a Sex Action, az Európa Kiadó és a Bëlga - préselődhetett fel, volt is belőle szakmán belül sértődés rendesen.
De a többi, nagyobb tömegeket megmozdító, egy-egy műfajt, nevesül a metál-, a világ-, az alternatív és az elektronikus tánczenét körüljáró programhelyszín is kellően veretes internacionalista étlappal rukkolt elő.
A fesztivál kirakatában, a nagyszínpadra többek között elhozták az az évi Glastonbury egyik tömegmágnesét, a Basement Jaxx-t és a számos kurrens zenei díjat besöprő, vérbeli bulizenét celebráló Franz Ferdinandot.
Valamint két rocktörténeti legendát, a numetál ősatyjaként számon tartott Kornt és a hozzánk sokadszorra elvetődő, ám örökké érvényes Nick Cave-et.
Meg például a harmincon túl is extraflúgos punkrocker Juliette Lewist, aki két nagy amplitúdójú akrobatikus mozdulatsor és méretes grimasz között énekesnő létére olyan stage-divingot mutatott be nekünk, hogy nem győztünk hüledezni.
Meg hosszasan úsztatni őt.
És hát persze minden évben megfordult a nagyszínpadon valaki, akire feltétlen emlékezünk.
A 2001-ben a Sziget telt házas buliját jegyző, a jobb híján a triphop-előadókhoz sorolt, a blues- és rockos elemeket a downtempóval elegyítő brit Morcheeba énekesnője a koncert közben kért (és kapott) egy méretes spanglit a közönségtől.
2006-ban végre hozzánk is eljutott a kilencvenes-nullás évek egy legfontosabb brit rockzenekara (még ha a körülmények nem is kedveztek az ő befelé élő zenéjüknek), és hát ez az az év, amikor a Szigeten nem először járó Iggy Pop a show részeként két szám alatt felhívta a közönséget a színpadra.
Hogy aztán 2007-ben egy nem szokványos zenekar adjon egy nem szokványos koncertet.
A jobb híján progresszív metálnak számító amerikai Tool lelke az énekes Maynard James Keenan, aki - miközben a kivetítőn pörögtek a képen és dolgoztak a fények - voltaképpen végig a hátát mutatta a közönségnek.
Ez a felvétel megríkatott - Izland Road Trip tájképfotózáshoz
