Hazánk történelmének egyik legsötétebb és a XX. század legdiktatórikusabb éveinek egyikét az 1945 és 1956 között eltelt 11 éves időszak jelentette, melyet a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett korszakként ismerünk.
Rákosi Mátyás, eredeti nevén Rosenfeld Mátyás, 1892-ben született egy kiskereskedő családba. Apja, aki nem gyakorolta vallását, 1904-ben változtatta meg a család nevét. A későbbi diktátor Sopronban végezte az elemi iskolát, majd 1910-ben jeles eredménnyel érettségizett a szegedi főreáliskolában. Ezt követően a Keleti Kereskedelmi Akadémia külkereskedelmi szakán tanult, és 1912-től Hamburgban, 1913-ban pedig Londonban tanult ösztöndíjasként.
Már 1910-ben, 18 évesen, tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. Az első világháborúban, 1915-ben orosz fogságba esett, de sikeres szökése után hazatért, és belépett az újonnan alakult Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején helyettes kereskedelmi népbiztosként, majd a szociális termelés népbiztosaként tevékenykedett, ami miniszteri rangnak felelt meg. A kommunista hatalom bukásakor, 1919 júliusában rövid ideig a Vörös Őrség parancsnoka is volt.
A kommunista hatalom bukását követően Bécsből kellett távoznia lázító beszédei miatt. A Komintern 1920 és 1924 között különböző közép-kelet-európai kommunista mozgalmak támogatásával bízta meg. Folyamatos kapcsolatban állt Sztálinnal, aki barátjává fogadta. Ennek ellenére Magyarországra vágyott, és 1924-ben illegálisan utazott haza. Hatóságok hamar a nyomára akadtak, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Büntetése alatt, 1930-ban, Kádár Jánossal együtt raboskodott a szegedi Csillagban. Végül 15 év után Sztálin elérte szabadon bocsátását egy különös államközi megállapodás keretében: a szovjet diktátor a cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt honvédzászlókat ajánlotta fel Horthynak cserébe Rákosiért. Rákosi Moszkvába távozott, ahol hősként fogadták.
A második világháború végén, Sztálin bizalmasaként, 1945. január 30-án érkezett haza. A háború utáni első magyar parlament feladatai közé tartozott a fegyverszünet előkészítése, a szélsőjobboldali szervezetek betiltása, a náci háborús bűnösök megbüntetése és a földreform előkészítése. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke 1944 decemberében Miklós Béla lett.
Az első választások előtt általános és titkos választójogot vezettek be, de kizárták a szélsőjobboldali pártok tagjait. A választás listás volt. Az országos szavazáson a Független Kisgazdapárt nyert 57%-os eredménnyel. Vorosilov utasítására nagykoalíció alakult, amelyben a kommunisták, szociáldemokraták és parasztpártiak vettek részt. A kommunisták megszerezték a belügyminiszteri posztot, és céljuk volt a gazdaság irányításának megszerzése is.
1946. február 1-jén Magyarország ismét köztársaság lett, megalakult a második Magyar Köztársaság. Megkezdődött a baloldali pártok összefogása, létrejött a Baloldali Blokk. Rákosi vezetésével a kommunisták fokozatosan kiszorították a többi pártot, és 1949-re átvették az ország irányítását. Ehhez kiváló eszközt jelentett az 1946. évi VII. törvénycikk, amely lehetővé tette a "demokratikus államrend védelmében" bárki letartóztatását.
A "szalámitaktika" 1946-ban kezdődött kisgazda képviselők kizárásával, majd Béla Kovács kisgazda politikus letartóztatásával folytatódott 1947. február 25-én. A kommunisták államosítási programja 1946-ban a bányák és erőművek állami tulajdonba vételével kezdődött. Később, 1948-ig, külön törvények rendelkeztek a villamos művek, bankok, egyházi iskolák, bérházak és ipari vállalatok államosításáról. A mezőgazdaság kollektivizálása 1948 után indult meg, célja a szocialista és szovjet típusú mezőgazdaság kialakítása volt.
A Rákosi rendszer kiépítette saját karhatalmát: 1945-ben létrejött a Politikai Rendészeti Osztály (PRO), amelyből 1946-ban az Államvédelmi Osztály (ÁVO), majd 1948-ban az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) szerveződött. Az ÁVH közvetlenül Rákosi irányítása alá tartozott, és főként az államellenes ügyekben nyomozott és tartóztatott le embereket. Az ÁVH működtette a recski kényszermunkatábort, és jelentős szerepet játszott koncepciós perekben, mint például Rajk László pere vagy a tábornokok pere.
A kommunista hatalom fellépett az egyházak ellen is: 1948 decemberében letartóztatták Mindszenty József bíborost, akit életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek. Az evangélikus és református egyházak vezetőit is félreállították.
A kommunisták végső hatalomátvétele az elcsalt "kékcédulás" választásokkal kezdődött 1947. augusztus 31-én. A választójog gyakorlásából kizárták a Horthy-korszakban jobboldali szervezetekben ténykedőket és a "B" listákon szereplőket. A manipulált választások eredményeként a baloldali pártok együttesen sem tudtak abszolút többséget szerezni, de a kommunisták folytatták a hatalomátvételt.
1948. június 12-én az SZDP beolvadt a kommunisták pártjába, létrehozva a Magyar Dolgozók Pártját (MDP). Az MDP vezetése átvette az államvédelmet, és az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kizárólag a szűkebb pártvezetésnek tartozott felelősséggel. 1949 végén befejeződött az államosítási folyamat, és megkezdődött az első ötéves terv, amely az iparosítást, főleg a nehézipar fejlesztését tűzte ki célul.
Szeged helyzete is jelentősen megváltozott a Rákosi-korszakban. A tanyarendszer felszámolásával a város külterületeit községekké szervezték. A déli határok menti feszültségek miatt beruházásokat vontak el a területről, és a Rajk-per tovább fokozta a feszültséget Jugoszláviával. A politikai hatalom a "titoizmus" elleni harcra hivatkozva lépéseket tett a lakosság ellenőrzésére, kitelepítésekre és internálásokra került sor.
Rákosi rendszer
A két munkáspárt egyesülése után létrejött a Magyar Dolgozók Pártja Nagyszegedi Bizottsága, amely a politikai élet egyedüli tényezőjévé vált. A helyi pártszervezetben a párttagság felülvizsgálata zajlott, amely a szociáldemokrata szárny ellen irányult. Az államvédelmi apparátus egyre inkább önállósodott, és a Szegedi ÁVH komoly erőket tartott állomásoztatva a városban.
A jogszolgáltatás átalakítása is a kommunista igények szerint történt. A népbíróságok a politikai ellenfelek megfélemlítésének eszközévé váltak. A törvényszékeket átalakították, és politikai pereket is tárgyaltak. A Szegedi Városi Tanács és végrehajtó szerveinek megszervezése zárta le az intézményrendszer kialakulását.
A Politikatörténeti Intézet (PTI) 1990 nyarán jött létre a Párttörténeti Intézet átalakulásával. Elsődlegesen új- és jelenkori történeti és társadalomelméleti kutatásokkal foglalkozik, valamint nyilvános levéltárat és könyvtárat működtet. Kutatási témái között szerepel a baloldali mozgalmak története, a munkástörténet, a Kádár-korszak bel- és külpolitikája, kisebbségtörténet és sok más.
A Rákosi-rendszerre mind párton belül, mind országosan a féktelen terror volt a jellemző. Az időszakot az ÁVO, illetve az ÁVH kegyetlenkedései, koncepciós perek, az "osztályidegen elemek" deportálása, kivégzése, illetve a párton belüli ellenzék pusztítása jellemezte. A gazdasági tervezésben kalandorság mutatkozott, például a saját vaskohászat túlzott fejlesztésében, annak ellenére, hogy Magyarországnak nincs saját vasérc- és kokszbányászata.
Sztálin 1953. márciusi halála után Rákosi hatalmi helyzete meggyengült, Moszkvába rendelték, ahol önkritikát kellett gyakorolnia. Gyakorlatilag megbukott a rendszere, de továbbra is kulcspozícióban maradhatott. A bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet több százezer embert érintett. Rákosi Mátyás rendszere 1956-ig tartott, amikor is a forradalom leverését követően Kádár János került hatalomra.
A Politikatörténeti Intézet a magyar történelem e sötét korszakának kutatásában és megértésében játszik fontos szerepet, levéltári és kutatási tevékenységével hozzájárulva a múlt feldolgozásához.
tags: #rakosi #kepszerkesztes #parttorteneti #intezet